Digitalizáció az ablakiparban: a GEALAN ismét az év legjobbja

GEALAN-BIM-HEINZE-Award-Oezkan-Arslan.jpg

A GEALAN BIM (építményinformációs modellezés) megoldása 2021 végén – immáron második alkalommal – elnyerte az év legjobbjának járó címet. Özkan Arslan, a digitális tervezéssel foglalkozó csapat vezetője beszélt az eszköz előnyeiről, az ablakiparban is egyre dinamikusabb digitális fejlődésről, illetve az okos megoldások elterjedéséről.

Özkan Arslan: Egészen pontosan 2017 óta dolgozunk a BIM-mel. A tervezők és építészek érdeklődése érezhetően megnőtt, ez részünkről is jól érzékelhető. A díj újbóli elnyerése megerősít minket abban, hogy a munkánk és erőfeszítéseink jó irányba haladnak. A zsűri jól ismeri a piacon elérhető összes megoldást és a versenytársainkat, így természetesen örömmel tölt el minket az ilyen típusú visszajelzés, hogy ismét meggyőztük a zsűritagokat. 

 

Ettől függetlenül a folyamatfejlesztések nem állnak meg…? 

Özkan Arslan: Mindig van hová fejlődni, hiszen a követelmények évről évre nőnek. Mik a piaci igények? Milyen irányba érdemes fejleszteni? Ezekhez hasonló kérdéseket rendszeresen felteszünk magunknak.    

 

Hogyan épül fel és működik pontosan a tervezési folyamat? 

Özkan Arslan: Tegyük fel, hogy valaki egy ablakot kíván tervezni: ez esetben az „Ablakok” menüpont alatt a tervezőszoftver 2.0 az összes lehetséges ablaktípust megjeleníti. Ennek kiválasztása után a tervező megadhatja a szükséges méreteket. Ezután a profilok további, pontosabb meghatározása történik. Az egymásutáni tervezési szakaszok elvégzése után a program létrehozza a végleges konfigurációt. Ezt követően akár egy gyártó, akár egy ablak-konstruktőr már ténylegesen le tudja gyártani az ablakot. A tervezési fázis alatt szoftverünk a háttérben természetesen figyeli, hogy a megadott paraméterek mindig a megengedett tartományon belül legyenek. 

 

Az Önök csapata is elkötelezett a minél egyszerűbb együttműködési megoldások elősegítésével. 

Özkan Arslan: Tervezőszoftverünk nagy előnye, hogy a projektstruktúra lehetővé teszi, a digitális adatok továbbítását már érintett személyenek vagy cégnek.  Ez segít kiküszöbölni a nehézkes és hibalehetőségekkel járó kapcsolódási pontokat a tervezési folyamaton belül.   

 

Milyen a GEALAN digitális tervezési eszközeinek fogadtatása? Tegyük fel, a kiváló BIM-adatok példáján keresztül szemléltetve? 

Özkan Arslan: Mostanra a „bimobject”-en, a világ legnagyobb BIM-platformján, letöltések tekintetében az első helyre küzdöttük fel magunkat. 2021 után szinte már úgy éreztük, hogy további növekedés nem lehetséges. Most, a 2022 évi előrejelzések alapján több mint kétszer annyi építész és tervező fogja a felületről letölteni a BIM-adatainkat, mint tavaly. Emellett hónapról hónapra nő azoknak az építészeknek és tervezőknek a száma, akik a Revit és ArchiCAD BIM interfészeinket használják a GEALAN termékekkel ellátott ablakok és ajtók tervezéséhez.    

 

A BIM azonban továbbra is tele van lehetőséggel. Mi lesz az irány, melyek lesznek a következő lépések?  

Özkan Arslan: Így igaz. A jövőben arra is lehetőség nyílik, hogy a tervező valós időben lássa, mi a konfigurált termék pontos ára, illetve, hogy milyen szállítási időben érdemes gondolkodni. Ennek természetesen van egy olyan előfeltétele, hogy a beszállítói adatok tárolása is megoldott legyen. Ilyen esetben a tervező nagyon rövid idő alatt jut majd hozzá a kész homlokzati tervhez. Egyértelműen ez az új irány, ez az új trend, amelyet a tervezők és építészek formálnak. Újra és újra visszaigazolják ezt nekünk a felhasználói vélemények. A megfogalmazódó igények viszik előre a BIM elterjedését, amely alatt mi mindig 3D-s adatokat értünk, alfanumerikus adatokkal kombinálva. Ez azt is jelenti, hogy a tervezés automatikusan tartalmazza az épületelemek későbbi gyártásához szükséges alkatrészlistákat. Ezek az adatok is mindig a 3D-s modell részét képezik.

Marc-Schenk

Marc Schenk

2022. 08. 04.

A közelben gyártókat keres?

Írjon nekünk, szívesen segítünk Önnek személyesen.

Kérdései vannak ?

GEALAN ACADEMY

A GEALAN ACADEMY tanfolyamokat kínál pl. az építési jog, értékesítés és nyílászáró-gyártástechnológia témákban.

Ne maradjon le az újdonságokról!

Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.

Gealan

A GEALAN Fenster-Systeme GmbH Európa egyik vezető műanyag profil gyártója az ablakok és az ajtók területén.

©2024 GEALAN Fenster-Systeme GmbH
Sajtó és hírek