A GEALAN szerszámkészítési csapata nagy sikert ünnepelhet az "Excellence in Production" megmérettetésen

Várakozás az izgalmas díjátadó ünnepségre: A GEALAN csapat Tino Albert ügyvezető igazgató (balra) és Norbert Gruner divízióvezető (jobbra) vezetésével az aacheni városházán
Ha a csúcsra jutáshoz nem is volt elég, de már a döntős helyezés is több, mint amint reméltünk: a GEALAN saját szerszámgyártó részlegét kategóriájában a legjobb 3 közé választották a "Teljesítmény a gyártásban" versenyen. A záróünnepségre az aacheni városháza koronázási termében került sor.
"Köszönet az egész csapatnak!"
"Micsoda siker!" – foglalja össze Norbert Gruner, a GEALAN szerszámgyártásért felelős vezetője röviddel a zsűri ítéletének hivatalos kihirdetése után: bár a GEALAN szerszámgyártása nem az első helyet vitte el a híres "Excellence in Production" versenyen, mégis a német nyelvterület három legjobbja közé került a "Belső szerszámgyártás, legalább 50 alkalmazottal" kategóriában. Néhány hónappal ezelőtt nehéz lett volna mindezt akár elképzelni is: "A győzelem hab lett volna a tortán. De maga a döntőbe jutás is egy kis győzelem számunkra. Köszönettel tartozom az egész csapatunknak, akik minden egyes nap keményen dolgoztak azért, hogy még jobbak, még hatékonyabbak legyünk, és a legjobbakkal versenyezhessünk!"
Nagyszínpad az aacheni koronázási teremben
Eredetileg több mint 300 szerszámgyártó vállalat jelentkezett az "Excellence in Production" versenyre, amelyet évente egyszer rendez meg az RWTH Aacheni Egyetem Szerszámgép- és Gyártástechnikai Laboratóriuma. Két előválogatási periódus, részletes folyamatleírási ellenőrzés és egy későbbi helyszíni látogatás után a GEALAN és házon belüli szerszámműhelye ismét ott lehetett az aacheni városháza koronázási termében.

Az aacheni koronázóteremben töltött hosszú este után a 2023-as "Excellence in Production" megmérettetés döntős oklevéllel zárul: a GEALAN delegációja Tino Albert ügyvezető igazgatóval, Florian Feulnerrel, Kurt Theuerkaufdal, Denise Hellerrel, Kevin Schmelzerrel és Norbert Gruner részlegvezetővel (jobbra) ünnepelheti a vállalatonbelüli szerszámgyártás nagy sikerét (forrás: GEALAN).
A következő projektek már folyamatban vannak
"Nem ülünk a babérjainkon – árulta el Gruner Norbert közvetlenül a díjátadó után –, már megvan a sorban következő házi feladatunk. Hiszen egyre jobbak és jobbak akarunk lenni." A GEALAN szerszámgyártásnál jelenleg két téma van napirenden: „MES elnevezésű gyártástervezési és ellenőrzési rendszerünk jelenleg bevezetés alatt áll. A terv az, hogy 2024 folyamán kezdi meg élesben működését." Emellett a GEALAN tovább kívánja fejleszteni a szimuláció és a mesterséges intelligencia szerszámgyártásban való alkalmazásának eszközeit.
Büszke a cég vezetősége
Tino Albert, technológiai és pénzügyi ügyvezető igazgató büszke a döntőbe jutásra: "Gratulálunk ehhez a szenzációs sikerhez az egész szerszámkészítő csapatunknak! Ezt a díjat az elmúlt évek automatizálásba és digitalizációba történő jelentős beruházásainak, valamint kollégáink hozzáértésének köszönhetjük. Látom az elmúlt években elért fejlődést: ez most az igazi jutalom a nagyon kemény és kitartó munkáért."
További információk a GEALAN szerszámgyártásról
Mitől olyan különleges a GEALAN szerszámgyártása? Minden előzményt megtudhat ezen a linken:
https://www.gealan.de/hu/hirek/kivalosag-a-gyartasban-dontoben-a-gealan-szerszamgyartasa/
Bárki érdeklődését szívesen fogadjuk, aki szeretne többet megtudni a díjnyertes GEALAN szerszámkészítésről és részletekbe menően beszélgetni a témáról velünk, vagy akár ötleteket cserélni a GEALAN szakértőivel a helyszínen!
A kereskedelmi újságíróknak és az iparág minden más érdekelt tagjának Marc Schenk az alábbi e-mailen keresztül áll rendelkezésre: mschenk@gealan.de

Marc Schenk
2023. 11. 16.
Legutóbbi hozzászólások

Németország legjobb BIM-megoldása az építőiparban: a GEALAN ismét aranyat nyert az ARCHITECTS’ DARLING® 2025 versenyen
Németország legjobb BIM-megoldása az építőiparban: a GEALAN ismét aranyat nyert az ARCHITECTS’ DARLING® 2025 versenyen
A GEALAN Building Information Modeling adatmegoldása ismét meggyőzte a zsűrit: az ARCHITECTS’ DARLING Award® 2025 díjátadón a GEALAN negyedszer nyerte el az aranyérmet (2020, 2021 és 2022 után). Díjnyertes BIM-adatbázisával a GEALAN a jövő tervezési módszerének egyik úttörője a német építőiparban.

Még letisztultabb összkép: a GEALAN-LINEAR® mostantól síkban záródó szárnnyal is elérhető
Még letisztultabb összkép: a GEALAN-LINEAR® mostantól síkban záródó szárnnyal is elérhető
A GEALAN-LINEAR® rendszer következetesen viszi tovább azt az egyenes, letisztult formanyelvet, amely napjainkban abszolút meghatározó irányzat az építészetben. A GEALAN-LINEAR® ablakok és ajtók szögletes kialakításának köszönhetően egyszerű, mégis kortárs homlokzatok hozhatók létre. A 74 mm-es műanyag profilrendszer új változattal is bővül: mostantól elérhető a síkban futó szárny kivitel is.

A Planersoftware 3.0 már elérhető Archicad-felhasználóknak Apple eszközökön is
A Planersoftware 3.0 már elérhető Archicad-felhasználóknak Apple eszközökön is
A GEALAN Planersoftware 3.0 megoldása jelentősen megkönnyíti az ablakok és ajtók digitális tervezését. Az online szoftver eddig is számos hasznos funkciót kínált építészek számára - mostantól pedig a GEALAN software-en belül a macOS-felhasználók számára is elérhető a BIM-tervezés – amelyhez egy Archicad-kiegészítő áll rendelkezésre.