Régi ablakok felújítása vagy cseréje?

A régi ablakoknak az új ablakokhoz képest több hátránya van. Különösen hőszigetelési vagy zajvédelmi szempontból nem képesek az új ablakokkal tartani. Így a régi ablakokkal az energiaköltségek is nőnek. Az ablakok tulajdonságainak javításához érdemes a felújításról vagy a teljes cseréről elgondolkodni. Így nem csak a hő- és hangszigetelésen javít, de az új modellek a betöréssel szemben is jelentősebb védelmet nyújtanak. Több lehetősége van: vagy teljesen kicseréli, vagy felújítja az ablakokat, amely során a szigeteléseket és a előlapokat, vagy akár az üvegezést is kicseréli. A döntésnél az eltérő költségek mellett az ablak életkorára, valamint az épület fajtájára és kivitelezésére is gondolni kell. Ettől függően három értelmes lehetőség van.

Szigetelés és előlap-csere

A teljes cseréhez, vagy az üvegezés cseréjéhez képest ez az ablakfelújítás kifejezetten kedvező árú változata. Csak akkor vehető figyelembe, ha a szerkezeti alapanyagok és az ablakkeret még jó állapotban van. Attól függően, hogy az ablaknak melyik jellemzőjén szeretne javítani, eltérő szigetelőanyagokat lehet beépíteni. A jobb hőszigetelés érdekében eltérő anyagok és eljárások használhatók, az optimalizált zajvédelem vagy a nedvesség elleni védelem érdekében. A szigetelés nélküli régi faablakok esetén például szalagként építhetők be a keretbe. Az eltérő szigetelőanyagok mellett a kiegészítő, vagy előlapok beépítése is lehetséges, amivel növelhető az ablak hőszigetelése. A régi egyrétegű üvegezésnél az úgynevezett U-érték akár 40%-kal is javítható. Az U-érték egy ablak hőáteresztésének mértéke. Ezen kívül ezzel a módszerrel a zaj-, és betörés elleni védelem is javítható. Másik lehetőség az ablakfóliák beépítése, amely optimalizált zaj-, és hőszigetelésről gondoskodik.

Üvegcsere

Jó minőségű ablakkeret esetében az üvegcsere is tekintetbe vehető lehetőség, az ablak hőszigetelésének javításához. Ez mindenekelőtt olyankor javasolt, amikor a keretet optikai okokból vagy műemlékvédelem alatt álló épületekben meg kell őrizni. A modern többrétegű üvegezés mellett a bevonatos üveglapok beépítése is lehetséges. Az U-értékük viszont rendszerint rosszabb, mint a normális üveglapoké. Ezen kívül ablakfelújítás esetén a nyitott tűzhelyű helyiségekben fontos, hogy az építési intézkedések előtt kikérjék egy kéményseprő véleményét. Az ablak megváltozott szigetelése ugyanis megváltoztatja a kívülről beáramló levegőt, ami negatívan hathat a kályha üzemelésére.

2-window-3307004.png

Teljes ablakcsere

A legdrágább, de legjobb megoldás felújítás esetén az ablak teljes cseréje. Hosszú időre viszont költséghatékony megoldás lehet, mivel az energiaköltségek megtakarítása jelentősen megérezhető a pénztárcán. A kiváló minőségű, új ablakok nem csak a betörés elleni védelmet és a zajvédelmet, valamint a hőszigetelést is javítják, de kényelmesebb életet is biztosítanak. Ezen kívül így megnövelhetők az ablakméretek, és még több fény juthat a négy falon belülre.

Ablakfelújítás és pénzmegtakarítás a KfW támogatásával


3-KFW-FErderung-2.jpgKreditanstalt für Wiederaufbau (KfW) támogatás új, energiatakarékos ablakok beépítése esetén. Így kaphat támogatást a vásárláshoz, vagy alacsony kamattal kölcsönt, ha a régi ablakait újra cseréli, és ezzel megnöveli a háza energiahatékonyságát. Támogatást 5000 euróig, hitelt akár 50 000 eurós mértékben is kaphat, egyes esetekben akár még többet is. A KfW támogatás részleteihez kattintson a linkre.

Mire ügyeljen az ablakfelújításnál?

A felújítás különböző módszerei mellett sok más tényező is szerepet játszik. Így választhatja ki egy új kerethez a megfelelő anyagot. A műanyag modellek rendszerint nemcsak olcsóbbak az összehasonlítható fából vagy alumíniumból készült keretekhez képest, de könnyebben is ápolhatók. Sőt választhatók a homlokzathoz vagy a berendezéshez illő színben is. Ezen kívül el kell dönteni, hogy két vagy három rétegű üvegezést szeretne-e. A KfW támogatás megigényléséhez rendszerint három rétegű üvegezés szükséges. A különböző nyílászárók többi különlegességéről vagy az ablakok méretéről is tájékozódjon a csere előtt, hogy megfelelő döntést hozhasson. Minden esetben van értelme az ablakfelújítás előtt kikérni egy szakember véleményét.

Betörés elleni és zajvédelem új ablakok esetén

A betörések Németországban egyre nagyobb szerepet játszanak abban, hogy az otthon négy falénak védelme egyre inkább középpontba kerüljön. A betörők különösen gyakran hatolnak be a házba az ablakon keresztül. Modern ablakokkal jelentősen javíthat egy ház betörés elleni védelmén. Az optimalizált zárak kifejezetten megnehezítik az esetleges tolvajok dolgát. Ezen kívül léteznek kulcsra zárható vagy biztonsági üveggel ellátott ablakok is. Ez utóbbi megakadályozza, hogy beverjék az üveget, így a tolvaj nem tud benyúlni, hogy belülről kinyissa. A zajvédelem is fontos szerepet játszik. Ennek különösen belvárosokban vagy forgalmas helyek közelében van különleges jelentősége. Modern többréteges üvegezéssel jelentősen javítható a régi ablakokhoz képest. Különösen hangos környezetben ezen kívül speciális zajvédelmi üveget használnak, hogy az ablakot még jobban szigeteljék a kívülről érkező zajok ellen.

4-fenstersensor.jpg
Felkeltettük az érdeklődését?

Vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk!

Kérdései vannak ?

GEALAN ACADEMY

A GEALAN ACADEMY tanfolyamokat kínál pl. az építési jog, értékesítés és nyílászáró-gyártástechnológia témákban.

Ne maradjon le az újdonságokról!

Szeretnék a GEALAN-ról és referencia objektekröl E-Mail formájában rendszeresen (havonta legfeljebb kétszer) információkat kapni. Díjmentes és mindenkor lemondható.

Gealan

A GEALAN Fenster-Systeme GmbH Európa egyik vezető PVC profil gyártója az ablakok és az ajtók területén.

©2024 GEALAN Fenster-Systeme GmbH
Sajtó és hírek